4. fejezet - Te győztél

Hai, guys!
Kész a negyedik fejezet! Most igyekeztem vele. Azt hiszem. c:
Nos, az a helyzet, hogy felmerült bennem egy kérdés. Csináltam egy tumblr oldalt a blognak ( katt ) ahová még nem került bejegyzés. Mit szólnátok ahhoz, ha mondjuk a következő fejezetet már oda tenném fel? Nem lenne gond?!
Csak mert a tumbli nekem sokkal szimpatikusabb. És ott is tudnátok véleményezni; ami kevésbé lenne komplikáltabb, mint blogspotos megjegyzést írni. Nincsen biztonsági kód meg ilyesmik. Csak egyszerűen ide írhatnátok! Akinek bejön az ötlete az jelezze! Akár itt, kommentben/chatben vagy akár már a tumblr oldalon! Nekem szimpatikusabb lenne a másik hely, de ha nektek ez egyszerűbb lenne, akkor nem viszem át a blogot. :) Csak kérlek szépen titeket, hogy mindenképp jelezettek ezzel kapcsolatban!
Ui.: kérdezzetek bátran http://ask.fm/Vii1D bármivel kapcsolatban! :)
Jó olvasást a fejezethez! xx

Bookworm. - 4. fejezet

*Néhány nappal később*

A mai nap felettébb unalmas volt. Csakúgy mint a többi. Hazautazhattam Southamptonba. Végre kettesben vagyunk anyával és egy szívdöglesztő alak sem zaklat. Holnap után viszont máris sorakoznom kell szolgálatra. A srácok Írországba utaznak valami Szent Patrik napi rendezvény miatt. Remek! Igazából egyre kevesebb kedvem van hozzájuk. Bár még alig másfél hete vagyok velük, máris herótom van a jópofizástól.
De én jillian Way vagyok! Nem adatom fel ilyen könnyen! ─ suttogtam magamban.
Délután kettő körül a laptopom előtt görnyedve Tumblr posztokat csodálva ütöttem az időt. A fülhallgatómból Lana Del Rey fátyolos hangja bizsergette az érzékeim. Tényleg hátborzongató a dalainak a varázsa.

- Jill! Telefonon keres téged valaki ─ anya kirántotta a fülhallgatómat a fülemből, s kétségbe esett ábrázatával siettetett.

Megköszörültem a torkom, és a fülemhez emeltem a mobilt. A vonal másik végén ismerős hang keltette fel a figyelmem.

- Hello Ji.. Miss Way ─ egyértelművé vált Harry kiléte.

Oh, te jó szagú! Mit akar tőlem? Az utolsó szabadnapomon.

- Te tudtad, hogy mi lefeküdtünk egymással? Csak mert a sajtó szerint pár napja ezért mentünk el a buli után együtt ─ hadarta közönyösen.

Tágra nyílt szemekkel, görcsbe rándult gyomorral emésztettem meg a kijelentését. Tényleg.. Pár napja ő vitt vissza a hotelbe. De semmi sem történt!

- Vissza kell jönnöd Londonba. Még ma. Viszlát, Way ─ és ezzel véget vetett a beszélgetésnek.

Lehunytam a szemeim és gyorsan megemésztettem a szavait. Ha tényleg ezt hiszik az emberek.. Akkor Taylor..
Szarban vagy! ─ kiáltott fel nevetve a belsőhang.
A bőröndjeim irányába siettem, s eszeveszettül beledobáltam a holmijaimat. Bár hivatalosan még van egy szabadnapom és nem vagyok köteles Londonba menni, de azt hiszem tisztáznom kell a félreértéseket.

*

Este nyolckor a Westfield Hotel puccos halljában járkáltam fel- alá és vártam, hogy valaki lejöjjön. Azt az utasítást adták ki, hogy ott várakozzak. Mindnezt már másfél órája teszem. Várok. Az agyamban már rengeteg szenilis gondolat megfordult. Hibáztam. Azzal, hogy beültem aznap este a kocsijába. Nem kellett volna. Én fogok szívni azért, mert ő vitt vissza a hotelünkbe. De mit tehettem volna? Részeg voltam és beleköptem a levesébe. Ráadásul azok a fenyegető pillantásai nagyon meggyőzőek voltak.

- Miss Swift kérjük nyilatkozzon! ─ hangos ordibálás osztotta meg a figyelmem, ami a bejárat felől áramlott.

A látókörömbe került Taylor. Tökéletes szőke tincseit a vállára igazgatta, miközben testőrök gyűrűjében közelített az egyik lift felé. Vetett rám egy szánakozó pillantást, majd a mellette baktató stábtag felé fordult. Minden bizonnyal a jobb keze, vagy valami ilyesmi. A nő lófarokba kötött fekete haja rémisztő hatást keltett. Egy sátáni vigyorral az arcán közelített meg engem.

- Gyere ─ foghegyről intézte a parancsot felém. - Hagyd itt a cuccaid. Úgyis hamar végzünk.

Te jó ég! Mintha azt mondta volna, hogy ˝úgyis hamar fejbe lövünk˝. Az egész jelentnek egy különös horror film beütése volt.
Kivégezni visznek, ez már biztos ─ felszólalt a tudatalattim.
Visszafogott lélegzettel ácsorogtam a liftben az ijesztő külsejű segéddel, aki tökéletesre manikűrözött körmeit piszkálgatta. Ketten voltunk. Swift a másik liftben ment fel. Jobb is. Nem hiányzott volna egy úri-módon kifejtett kormalkodás.
Amint beléptem a krém színű szobába, Taylorral találtam szemben magam. A helyiségben ült néhány idegen férfi és nő, akik diktafonokat szorongattak a kezükben, és jegyzet tömbök hevertek az ölükben. Kezdtem félni.

- Nos, hölgyeim és uraim! Miss Way örömmel válaszol minden kérdésükre ─ mondta nevetve Taylor.

Az alsó ajkamat harapdálva álltam ott az újságírókkal szemben. Mert ezek után már rájöttem hogy ők firkászok.. Tehát egyedül kell elvinnem a balhét? A balhét ami meg sem történt?

- Ön 2013. május 7-én éjszaka valóban Mr. Stylesszal távozott a London's Light klubból? ─ dobta fel az első kérdést egy vörös hajú srác.

Nem volt több húsznál. Egy zöldfülű fog faggatni? A tekintetemet Tayloréra vezettem, de ahogy ránéztem, azonnal elfordult. Magabiztos mosoly ült az arcán, miközben megbosszult. Én kapom a büntetést azért mert megóvtam a kapcsolatát. Remek! Fel sem merem vetni a témát, mert a végén még rosszabbul jönnék ki az ügyből.

- Miss Way! Mit csinált azon az éjszakán? ─ kérdezett egy másik.

A gondolataimba merültem, a könnyeim pedig szép lassan kikeltek a szemem sarkából. Nem lehetek ennyire szerencsétlen..

- Szerintem hiába mondok bármit is, maguk azt fogják lehozni, aminek egyáltalán nincs köze a valósághoz. Felesleges beszélnem, de most az egyszer elmondom: nem történt semmi, amit meg kéne magyaráznom. Tulajdonképp köszönetet kellene nyilvánítani nekem, nem vallatásba vinni ─ Taylorra nézve fejeztem be a mondanivalóm.

Az arca szinte forrt a dühtől. Ha nem lenne híres és nem lennénk körbe zárva elit firkászokkal, akkor egész biztosan tett volna velem valamit. Egy kést a nyakamhoz szorított volna, és azt motyogta volna, hogy ˝el a kezekkel a pasimtól, mert nagyon megbánod˝. És ez még a legenyhébb változat lenne.

- Ön írja a One Direction bennfentes könyvét? A szerződése megtiltja, hogy kapcsolatba kerüljön a tagokkal ─ hadarta az egyik rámenős sajtós.

- Én csak egy könyvet írok és nem érdekel egyikőjük társasága sem! Akinek jobban a körmére kellene nézni, az Mr. Styles, nem pedig én. Köszöntem a reflektor fényt, de most mennem kell, mert kihűl a vacsorám, amit Niall Horannel fogok elfogyasztani. Remélem megbírom állni, hogy ne teperjem le őt a nyilvánosság előtt ─ ezzel kirohantam a folyosóra.

Meglepően éretlenül viselkedtem. De mit tehettem? Annyira felhúztak. Bár az arckifejezésük valahogy azt sugallta, hogy komolyan vették a szarkazmusomat. Nem érdekel!

*

Pár órával később a megszokott ˝helyemen˝ voltam. A 145-ös hotel szobában. A vacsorám fölött gondolkoztam, amelyet természetesen Niall nélkül eszek meg. Azt sem tudom, hogy most hol vannak. Igazából a hátam közepére kívánok mindent, ami velük kapcsolatos. Atya ég! Másfél hét alatt máris bele kerültem a slamasztikába.
Az ajtón óvatos kopogás élesedett; felkaptam a fejem, s hirtelenkedve felpattantam a székről. Ám mielőtt az ajtóhoz érhettem volna, már benyitottak.

- Hello ─ mormolta idegesen Harry. - Hallom mit művelt Tay ─ folytatta.

- Igen. Életem legszarabb élményét neked köszönhetem. Kösz, hogy ott voltál és elmagyaráztad nekik, hogy nem történt semmi. Tényleg aranyos és segítőkész vagy velem.. Ja, mégsem! Egyedül álltam egy újságírókkal telített szobában és szóhoz sem jutottam. Ilyenkor komolyan azt kívánom tiszta szívemből, hogy rohadj meg ─ kiabáltam.

- Taylor megtiltotta, hogy odamenjek. És egyébként mi történt veled? Hová tűnt a tudálékoskodós éned?

És ennyi. A szavak megakadtak bennem. Nem tudtam, és nem is akartam tovább folytatni ezt az eszmecserét. Mára már belefáradtam. Este tíz van és csak feküdni akarok az ágyamban. Lana Del Rey-t hallgatni és az élet szebbik felére gondolni.

- Kérlek most húzz el. Fáradt vagyok a veszekedéshez ─ az ajtót kitárva intettem a folyosó felé.

- Oh, szóval feladod? Én győztem? Nem ezt vártam tőled, Miss Way ─ az alsó ajkát lebiggyesztve vonult ki.

- Nem kell hozzám szólnod, vedd úgy hogy nem létezem. Te győztél ─ elcsukló hangon beszéltem.

Végül bezártam előtte az ajtót, és a padlóra rogytam. Az oldalamon feküdve agyaltam a mai napon, és az el nem követett hibámon.
Ennyi erővel le is feküdhettél volna vele. Akkor legalább jogosan kapnád a szidást ─ okoskodó elmém ismét zaklatni kezdett.
Nemlegesen megráztam a fejem, majd behunytam a  szemeim. Tényleg belefáradtam.


*

A tömeg közepén voltam. Ismét egyedül. Mindenki az én nevemet üvöltötte és ujjal mutogattak rám. Taylor volt velem szemben. Csúnya dolgokat vágott a fejemhez, pont úgy, ahogy a többi ember körülöttem. A földre rogyva, zokogva tűrtem, hogy a tinilányok mindenféle szeméttel dobálnak, a firkászok vakui a szemebe sütnek és hogy Taylor továbbra is szidalmaz. Kiabálni akartam, de nem ment. Mozdulni sem bírtam. A tömeg pedig szép lassan elnyelt..

Nyöszörögve pattantak ki a szemeim. Homályosan láttam. A padlón feküdtem, pont ott ahová az este feküdtem le. Álmodtam. Hál' Istennek csak egy buta álom volt. Bár inkább hasonlítanám egy lidércnyomáshoz. Ez is csak azt jelenti, hogy mennyire félek a következményektől. Hogy az emberek mit fognak mindehhez szólni. Én csak egy tizenkilenc éves lány vagyok, aki a karrierje elején van. Miért ne lehetne minden egyszerű?
Felkapartam magam a kemény padlóról, s iszonyatos hátfájással kűzdve vonszoltam magam a konyha irányába. A testem megrezzent, ahogy a konyha szekrény ismerős nyikorgását meghallottam. A kezembe vettem egy baseball ütőt, mielőtt beléptem volna a konyhába.

- Ki van ott? ─ próbáltam magabiztos hangon megszólalni, több kevesebb sikerrel.

- Nyugi, csak én! ─ Niall bukkant fel hirtelen. - Tedd le azt, mielőtt kárt teszel valakiben ─ mosolyogva a baseball ütőre pillantott.

- De.. Te hogy kerülsz ide? ─ értetlenkedve makogtam.

- Harry mondta, hogy gáz van veled. Gondoltam rád nézek reggel. Amikor beléptem, te padlón feküdtél és rémes néztél ki, szóval úgy döntöttem, hogy összedobok neked valami reggelit, aztán helyre hozlak valahogyan ─ magyarázta lelkesen.

Vállat rántva bólogattam, majd a konyha pulthoz ültem. A tányér fölé könyököltem és a tejszínhabos gofrit bámultam. A torkomban lévő gombóc nem engedte, hogy egyek. Féltem a mai naptól. Féltem a következményektől..